Allah szeme

Allah szeme

A szokásos esti luxori közös konflisozásunk alkalmából gyakran kérik utitársaink, hogy segítsek nekik valahol némi fertőtlenítőszert (értsd: tömény szesz) vásárolni, mert az övék vagy kiborult, vagy beszáradt, de valahogy túl hamar elfogyott. Mi sem természetesebb, az utazásszervező olyan, mint az úttörő volt valamikor: ahol tud segít. Mivel jól tudom, hogy minden városban vannak palackozott italt árusító boltok - rendszerint jó távol a túristák által látogatott körzetektől - megkértem a konflisom gazdáját, hogy amint a konfliskaravánnal majd az arab bazár felé caplatunk, álljunk már meg egy percre egy ilyen boltnál, mert többen szeretnének vhiskyt, vodkát, dobozos sört venni. Emberem bólintott, majd elindította Elizát (a lova neve volt). Kisvártatva megérkeztünk egy mellékutcában a sarki üzlethez. Csoportunk tucatnyi konflisa leparkolt a járda mellett, mi meg indultunk a boltba vásárolni. Ekkor ért az első meglepetés: a hajtóm utánam szólt és kért, vegyek neki is egy dobozos sört. Kérdeztem: magának? Maga iszik sört?! Óvatosan körülkémlelt, aztán somolyogva bólintott.

Bevásároltunk, én is vettem pár dobozzal a kiváló minőségű egyiptomi Stella és Sakkara sörökből, majd a hajtó mellé ültem a bakra. Kezébe nyomtam egy dobozos sört, ő a galabijája zsebébe süllyesztette és mondta, hogy köszöni, majd otthon megissza.

Még mindég álmélkodtam, hogy arab létére sört iszik, pedig a vallásuk szigorúan tiltja a szeszfogyasztást. Mondtam is neki, hogy biztosan nem muzulmán, hanem kopt keresztény. De ő konokul rázta a fejét és mondta, hogy ő bizony hithű muzulmán. Kellemes ütemben trappolt a tucatnyi lovacska, hosszú sorban halkan gurultak a csinos fiákerek, rajtuk a magyar csoport érdeklődve nézte a forgalmas, zsibongó arab bazárt. Aztán egyszer csak hozzám fordult emberem és azt mondta:

- Tudja Miszter! Megiszom én mindenféle italt! Ittam már sört, pezsgőt, meg bort is, orosz vodkát is, de még whiskyt is!
Látta, hogy csudálkozva néztem rá, erre hozzátette.
- De persze csak akkor iszom szeszt, amikor Allah nem látja.
Hú, na ez már nem semmi, rögtön megkérdeztem:
- És mikor van az, hogy nem látja Allah?
- Amikor sötét éjjel van, otthon vagyok és a házamnak abban a belső kis szobájában iszom, amelyiknek nincsen se ablaka, se világítása. Akkor. Mert ott akkor engem nem lát Allah. Oda még az ő szeme se lát be...

 

V&V Travels Bt. (R-0550/93) | 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. | Tel./Fax: +36 85/352-681 | Mobil: +36 30/3515-112 | info##at##vandvtravels.hu

  domainLAKÓPARK beta