Antinal

Az egzotikus országokba utazók leggyakrabban attól rettegnek, hogy nem mernek semmit enni és inni, mert nem tudni, hogy mitől kap az ember hasmenést.
Emberek vagyunk, beszéljünk róla nyíltan, ez valóban komoly és igen kellemetlen gond.

Húsz évvel ezelőtt, amikor először utaztam Egyiptomba, meg sem fordult a fejemben, hogy magam is szorult helyzetbe kerülhetek. Az egész út alatt nem is volt gond, ám Hurghadára érve az első vacsorával ettem valamit, ami kiverte gyomromban a biztosítékot és az éjszakát ágyam helyett a fürdőszobában töltöttem. Olyan heves, görcsös hasmarsot idehaza soha nem éltem át! Párommal együtt utaztunk és ő gondos feleségként hozott magával néhány szert székfogó gyanánt, aktív szenet, reasecet, meg másokat, de ezek nem állták útját a trópusi vízesésnek. Ez a legjobb hasonlat, mert amit az ember bevett a száján, az keresztülfolyt a testén és görcsös rohamban máris távozott az alvégen. A gyógyszerek azért voltak hatástalanok, mert mielőtt hatni tudtak volna, már távoztak is a szervezetből. A kiszáradás veszélye volt a legnagyobb gond és kétségbe esve azt kellett tapasztalnom, hogy nem tudom megállítani. Aztán másfél nap után teljesen kimerülve, de boldogan állapítottam meg, hogy vége! Reggelizni is elmentem, persze csak egy kis teát cukor nélkül és boldog voltam, hogy bennem maradt!

Szerencsére azóta nem fordult elő hasonló probléma velem, megúsztam. Nem úgy az utasaim, akik közül többen szenvedtek tőle és nem egy napot is ki kellett hagyniuk, mert nem mertek buszra szállni annyira szaporán jött rájuk a szükség.

Aztán a gondok végére pontot tevő igen emlékezetes eset Asszuánban történt vagy tíz éve, ahol a program szerint két éjszakát töltöttünk. Egy idős asszony, egy nyugdíjas tanárnő volt éppen nagy bajban, agresszív hasmenése szobafogságra ítélte. Ő teljesen kétségbe volt esve, azt hajtogatta, hogy ő bele is hal, ha másnap nem jöhet velünk Abu Simbelbe. Évekig spórolt az útra és most tessék…
Ezért vacsora után elmentem egy közeli patikába, gondoltam körülnézek, hátha tudnék valami csodaszert venni a számára. A gyógyszerész nem értett se angolul, se németül, így kénytelen voltam egy rövidke pantomim előadást rögtönözni a boltban, hogy megérttessem az úrral, mire lenne szükségem. Megnyugodtam, amikor felderült a képe, mosolyogva bólintott, hogy vette az adást, hátranyúlt a szekrénybe és elém tett az üvegpultra egy doboz gyógyszert. Szemével hunyorogva villantotta elő hófehér fogsorát úgy mosolygott és bólintott, így jelezte, hogy biztosan ez az, ami nekem kell. Megköszöntem, fizettem és elsiettem a tanárnőhöz. Aki meglehetősen bizalmatlanul forgatta kezében a kartondobozt, de aztán kevéske vízzel bevett egy kapszulát.

Legnagyobb meglepetésemre a hajnali induláskor elsők között ült be a buszba és boldogan újságolta, hogy vége a szenvedésnek, jön velünk!

Futótűzként terjedt a szer hatásának híre a buszban, mindenki tudni akarta, hogy mi a szer neve és senki nem kérdezte, hogy mennyibe került. Másnak nem voltak gondjai, de nem árt felkészülni.

Az aznapi program végén még vacsora előtt a gyógyszertárban összefutott majdnem az egész csoport és dobozszám vásárolta mindenki az áhított kapszulákat.

Azóta idegenvezetőim is, én is örömmel reklámozzuk ezt a készítményt, amely egyébként teljesen ártalmatlan. Nincs mellékhatása, mert nem szívódik fel a szervezetben, úgy működik, hogy a gyomorban és a belekben minden baktériumot kipusztít, ezért a hatása radikális és feladatát elvégezve távozik a szervezetből. Egyetlen kapszula bevétele után már 15-30 perccel megszűnnek az undok tünetek, a vízcsapot elzárják, a turisták megnyugodva ehetnek-ihatnak majdnem bármit (csak csapvizet nem!!!).

És ha netán mégis kiújulna a kellemetlen nyavalya, legfeljebb bekapnak még egy kapszulával.

Érdemes 2-3 dobozzal haza is hozni belőle, mert a szer az itthoni nyári hasmenéses időszakokban is tökéletes munkát végez.  Egy doboz (12 kapszula) ára egyébként mindössze 5 egyiptomi font (kb. 170 forint!).