Bilharzia

Húsz év óta minden csoportunk tagjait azzal riogatjuk az utazás során, hogy senkinek eszébe ne jusson a Nílus vizében nem hogy megfürdeni, de abba akár csak belenyúlni is, mert életveszélyes lehet. Ezt olvassuk minden bédekkerben, az egyiptomi útikönyvek, útleírások mindegyikében dörgedelmes figyelmeztetés olvasható e témában. A trópusokon a malária után ez a nyavalya szedi a legtöbb áldozatot, évente több százezren halnak meg Afrikában, Dél-Amerikában épp úgy, mint Ázsia trópusi országaiban.

2005-ben négy csoportunk indult a 15 napos útra, tavasszal is, ősszel is 2-2. Az egyik csoportunknak tagja volt két fiatalember, igazi testi-lelki jó barátok, akik gyakran önállósították magukat és nem arra mentek, amerre az idegenvezetővel a csoportot vittük. Asszuánban egy közvetlen Nílus-parti szállodában szálltunk meg, az Isisben. A nílusi vitorlázás előtt az idegenvezetőnk, Anna most is elmagyarázta, hogy tartsuk távol testünktől a Nílus vizét, mert a trópusi vizekben tenyésző bilharzia vérmétely miatt nagyon veszélyes. Ugyanis a bőrön keresztül bejut a vérerekbe és ott szaporodásnak indulva cifra kórságot okoz.

Aztán beszálltunk a vitorlásba, elhelyzkedtünk kényelmesen és felukkánk útnak indult. Hangtalanul szeltük a habokat, mindenki elmerült a rendkívüli élmény élvezetében. Többen fényképeztek, videóztak, mások halkan cseverésztek, legtöbben csak bámultuk a tájat, a part menti hatalmas elefánt formájú gránitsziklákat. Az Elefantin szigetet kerültük éppen.

Mikor elértük a Botanikus sziget északi kikötőjét és kezdtünk partra szállni, megrökönyödve azt láttuk, hogy a vitorlásunk személyzetének egyik tagja az üvegét megmeríti a Nílus kristálytiszta vízében, majd hatalmasat iszik az üvegből. Halk morgolódás hallatszott a csoportban:
- Na ennek annyi…
- Szegénynek talán szólnunk kéne…
- Ááááá, őrájuk lehet, hogy nem is veszélyes, csak miránk, európaiakra.

Aztán a sziget pompás növényei között nagyon kellemes sétával eltöltött közel egy óra el is feledtette velünk a közjátékot, azt hiszem mindenki hamar napirendre tért a látottak felett.

Másnap korán reggel indultunk tovább.
A két fiatalember egyike a reggelinél elújságolta, hogy ébredés után lement a folyóhoz és nagyot úszott benne...
Mindenkinek megállt az evőeszköz a kezében, tágra nyílt szemekkel bámultuk az urat, alig hittünk a fülünknek. Napokig téma volt az eset a csoporton belül, sokan olvastak korábban is a bilharziáról, tudta mindenki, hogy életveszélyes szórakozást művelt a fiatalember.

Nem hagyott nyugodni a dolog, sokat gondoltam az esetre és évekkel később egy nap felvettem a telefont, felhívtam volt utasunkat a munkahelyén. Meglepődött és meg is örült a hívásnak, megemlítette, hogy milyen jó út volt, ám én inkább arról érdeklődtem nála, hogy hogy van egészségileg. Nem lett-e következménye a nílusi fürdésnek. Jót nevetett a telefonba és azt mondta, ugyan mi bajom lehetett volna, annak a víznek semmi baja, bár a Dunánk lenne olyan tiszta, mint a Nílus.

Nos én igazából nem tudom. Állítólag amióta megépült az asszuáni nagy gát és irtózatos mennyiségű édesvizet tárol a Nasszer tó, azóta az Asszuán alatti folyószakaszon eltűnt, vagy legalább is drasztikusan lecsökkent a bilharzia vérmétely jelenléte. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem.

De mindegy is. Én mindentől függetlenül óvatosságra intek mindenkit!

Tudják, jobb félni, mint megijedni...