Gyermekek lélekvesztőben

Az egyiptomi körutazásunk egyik legkellemesebb programja egy vitorlázás a Níluson. A jellegzetes felépítésű nílusi vitorlások, a felukkák nagy számban megtalálhatóak a folyó teljes hosszán, az állandóan lengedező hűs szellőt kihasználva, a drága, bűzös és zajos benzinmotorok helyett a nesztelen szél energiáját hasznosítva szállítják a hajósok a helyieket és a turistákat a folyó partjai és szigetei között.
A nagy szegénységben élő lakosság minden lehetőséget kihasznál arra, hogy valamilyen olyan szolgáltatást nyújtson a nagy becsben álló turistáiknak, amelyekből némi jövedelemre, vagy legalább baksisra tehetnek szert.

Amint vitorlásunk megkerüli az Elefantin sziget északi csücskét és dél felé fordul lord Kitchener egykori birtoka, a botanikus sziget felé, feltűnik 2-3 vizijárműnek semmiképp nem nevezhető tákolmány, amelyekben 1-2 kisgyerek puszta kézzel evez a vitorlások között. Ezekkel az inkább mosóteknőre emlékeztető lélekvesztőkkel nagyon ügyesen közlekednek a melegvizű folyam szelíd habjain felukkától-felukkáig. Mikor elérik a vitorlás oldalát, megkapaszkodnak a peremében és pár másodpercig csendben fülelnek, az elkapott beszédfoszlányokból igyekeznek megtudni, hogy mely nemzet vándorai csücsülnek az árnyas, párnázott üléseken. Ha olaszok, németek, angolok, franciák, máris felcsendül vékony gyermekhangjukon egy világszerte ismert olasz, német, angol, vagy francia dalocska. A turisták nagy vidáman együtt énekelnek a srácokkal, majd a nótázás végén előkerülnek az aprópénzek, a fiúk integetve elköszönnek, majd újabb vitorlást vesznek célba.

Ha kínaiak, csehek, lengyelek, norvégok, vagy görögök az utasok, akkor sem jönnek zavarba, a világ zeneirodalmának ismert slágereiből adnak elő 2-3 egyszerűbb dalocskát és a jókedv, a hatás minden esetben garantált. A 6-12 éves gyerkőcök produkcióját hálásan fogadják az utazók.

Egyik utunk alkalmával a vitorlásunkba kapaszkodott srácok német dalba kezdtek, az Oh, Du Liebe Augustint-t dalolták, amikor az egyik férfi utastársunk mondta nekik, hogy mi nem németek vagyunk. A fiúk kérdezték, hogy honnan jöttünk. Kórusban mondtuk, hogy magyarok vagyunk, we are from Hungary, magary. A srácok képe felderült, egymásra néztek, aztán kristálytiszta hangon elkezdték, hogy:

„Ozoszep, ozoszep okinaka szemekek, okinaka szemefekete…

Hatalmas taps és bravó-bravó zengett a fedélzeten, bőkezűen gyűlt a baksis és bár a srácok ennél többet nem tudtak a dalból, nekünk mégis azt súgta a kis lurkók produkciója, hogy hiába vagyunk kicsi nemzet, Egyiptomban mégis csak számítunk…