A hálókocsi ördöge

Hálóvonat

Amint az az egyiptomi körutazásaink leírásából is tudható, a nagyedik nap estéjén, miután aznap és az azt megelőző három napon már bejártuk Kairót, Gizát, Memphist, Szakkarát és Alexandriát, látogatást tettünk egy parfüm manufaktúrában, egy szőnyegiskolában és egy papirusz manufaktúrában, megtekintettük a hang-fény játékokat is, szóval azon az estén a Khan el Khalili bazárból buszunkkal a gizai pályaudvarra utaztunk, mert onnan indultunk éjszakai utazásra Asszuánba.
Nem túl hosszú várakozás után, amit az állomás fedett csarnokában töltöttünk, befutott a vonatunk. A mi hálófülkéink a szerelvény utolsó kocsijában voltak, a hordárok segítségével kofferjaink hamar bekerültek a vagon peronjára, ahonnan ki-ki a maga cókmókjával elindult a folyosón megkeresni a maga kupéját. Mivel nem ismertük ki magunkat azonnal, némi tétovaság volt tapasztalható, de aztán megindult a társaság.
Ekkor egy egész különös dolog történt. A vagonba beugrott egy 20 év körüli, hordáregyenruhát viselő jóvágású arab fiatalember, elhadarta, hogy segít pakolni, behordja a bőröndöket, de különös módon nem a peronon hagyott csomagjainkat kapta fel, hanem az utasok kezéből ragadta ki a koffereket, hogy majd ő viszi.
Elsőnek az én kezemből vette el és mielőtt bármit csinált volna, már tartotta is a markát baksisért. Én meg mondtam neki, hogy előbb a munka, aztán a fizetség. Nem örült a válaszomnak, de nyomban felkapta a nagy bőröndömet, belépett a fülkémbe, felugrott az ülésre és a képen látható módon nagy csattanással vegyült roppanással bevágta bőröndömet a fülkeajtó feletti koffertartóba. Dermedten találgattam: mi törhetett el benne... És már zúgott is ki a kabinból, már kapta is ki a következő bőröndöt, annak fülét azon nyomban leszakítva. A sérült poggyászt rutinosan nyomban letette és máris fogta a következőt, vágta fel a szomszéd fülke rekeszébe, egy éles reccsenés kíséretében. Mint később gazdája felfedezte annak a bőröndnek a guruló kerekeit törte el.

A vonat ebben a pillanatban megindult. A vagonunk ördöge, a hordárok gyöngye pedig fürgén odaszökkent a vagonajtóhoz és feledve az elmaradt baksist lelépett a vonatról.

Mindez - a megjelenésétől az eltűnéséig - nem tartott tovább egy percnél. Kedves segítőnk ördögi gyorsaságának eredménye: egy eltörött alabástrom tál, egy leszakított bőröndfül és egy gurulóképességétől megfosztott gördülő koffer lett. Csak néztünk egymásra, aztán kitört a nevetés. Derűsen elkönyveltük, hogy van pozitívuma is a dolognak: a "segítségért" legalább nem kellett fizetnünk.

 

 

V&V Travels Bt. (R-0550/93) | 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. | Tel./Fax: +36 85/352-681 | Mobil: +36 30/3515-112 | info##at##vandvtravels.hu

  domainLAKÓPARK beta