Málnázók

Pár éve történt, Szentegyházán. Az aznapi programról visszaérkeztünk a szálláshelyünkre, jó vacsoránkat elfogyasztottuk, aztán a meleg estében kitelepedtünk valamennyien a panzió kerthelyiségébe, hogy a jó hegyi levegőn egy-két pohár hűs sört elkortyoljunk és közben erről-arról beszélgessünk.
A beszélgetés témája az aznapi program körül alakult. Aztán a csoportban az egyik hölgyből kiszaladt a kérdés, ugyan élnek-e erre is medvék?
Bizonytalan válaszok születtek, hogy a fene jobban tudja, lehet, hogy igen, de lehet, hogy erre nem, talán másfelé inkább.
A szomszéd asztalnál helybéli székely férfiak ültek csendben, poharaik felett fújták a füstöt és látszott, fülük odaér mihozzánk. Egyikük nem bírta sokáig tudatlan tépelődésünket, felénk fordult és azt mondta:

- Hogy van-e erre medve? Itt vannak csak igazán! Már bocsánat, hogy beleszólok a társalgásukba… Mi ugye sokat járunk fenn a hegyen ezért-azért, de leginkább fáért. Aztán gombászni is, meg mikor a málna, áfonya érik azt se hagyjuk odafenn. Ritkán, de azért látunk medvét, mert azok félnek az embertől, ha a hangunkat hallják, elvonulnak odébb rejtett helyre. Akkor veszélyesek csak, amikor kicsi bocsaik vannak, azokat igen nagyon védik. Meg ha éhesek, ha nincs mit enni. De hát éhesen az ember se barátságos, nem igaz?

- És maga találkozott már medvével? – kérdezte tágra nyílt szemekkel hölgy utasunk az atyafit.

- Igen bizony, nem is egyszer. Éppen két éve utoljára. Málnáztunk a hegyen az egész családdal, a húgom gyerekeit is fölvittük a szekérrel, szedtük valamennyien. Rengeteg volt a málna, gazdag a termés, rengeteg bokor mindenütt, sok család volt fönn a hegyen, szedtük szaporán a kosarainkba.

Az erdő szélén egy hatalmas málnabokor mentén szüreteltünk, hallottuk, hogy a túloldalt is szüretelnek az erdő félen, mert zizegtek, mozogtak az ágak. Aztán egy málnától roskadozó ágat félrehajtva a nyílásban - tőlem pár lépésre - feltűnt egy nagy barnamedve hatalmas feje. Apró barna szemeivel engem nézett, közben teljes nyugalomban két pofára tömte magába a málnát és láthatóan egyáltalán nem törődött velem.

Földbe gyökerezett a lábam, eszembe jutottak azoknak az embereknek a történetei, akiket megmart, csúffá tett a medve, hogy na most aztán bajban vagyok. No még a feleségem, meg a gyermekek is itt vannak… Csendben elvezettem a családot egy másik, jó távoli bokorhoz és ennyivel véget is ért a kalandunk.

Megvolnánk mi itten egymással, veszélyes állat hírében áll a medve, de lám, ha békében hagyjuk a másikat, az se akar okvetlenül vért ontani.