Traffipax

Erdély útjain - de ez amúgy egész Romániára érvényes - nagyon sok a közúti ellenőrzés, a radarozás, majd minden faluban áll az út mellett rendőrautó és vagy mérnek, vagy ellenőriznek. Menetlevelet, tachográfot, úti okmányokat.

Pár éve történt az eset, amikor Románia még nem volt tagja az EU-nak és az áraik is sokkal szelídebbek voltak még, mint manapság. No meg még a régi lej volt forgalomban, amelyik olyan nagy számokat használt, hogy nem volt turista, aki ne zavarodott volna bele az átszámolásába.

Programunk utolsó napja lévén hazafelé tartottunk. Fehéregyházát és Segesvárt már elhagyva Meggyesen gurultunk keresztül. A város végét jelző tábla előtt nem sokkal, egy bal kanyar előtt balról a hatalmas gesztenyefák alatt a sötét árnyékban rendőrautó lapult több rendőrrel és persze most is mérték a szembejövőket.

Pilótánk kiszúrta, de már későn, a nagy busszal 50 helyett 58-al haladt, morogta is a foga között, hogy a frász törje ki, ezt megcsíptem!

A kanyar után 100 méterre 4 rendőr állt az út mellett parkoló rendőrautónál, egyikük kezében URH rádió adó-vevő, a másik belépett elénk az úttestre és intett, álljunk félre. Zoli szótlanul megadta magát, szelíden lehúzódott a padkára. A szerv tisztelgett és kérte az okmányokat, a tachográf korongot, ahogy illik. Pilótánk akkurátusan összeszedte a forgalmit, jogosítványt, kiszedte a tachográf korongját, a csoportlistát, a beléptető dokumentumot és átadta az ablakon át a két rendőrnek. Azok visszafordultak és az autójuk csomagtartóján jegyzőkönyvezésbe fogtak.

Már vagy negyedóra eltelt, amikor végeztek és a parancsnok elindult a buszunkhoz.
Hozta az iratokat és kedvesen azt mondta Zolinak:
- Gyorsan mesz, fizet bunteto.
Pilótánkat verte a víz, visszakérdezett elhaló hangon:
- Mennyit?
- Otvanazar…nem nekem fizet. Von csekk, mesz egy varoshaza, ott fizet.
Lezseren tisztelgett és visszament a többiekhez.

Zoli majdnem leájult a székéről. Halálsápadtan átvette a csekket, amivel majd be kell menni a legközelebbi polgármesteri hivatalba, kifizetni a bírságot. Feltekerte az oldalablakot, gázt adott és keseregve szitkozódott maga elé, mekkora szemétség, így kicseszni velünk, biztosan csak azért, mert magyarok vagyunk.

Látom feldúltságát, kérdem Zolitól, hogy mi a baj.
- Mi a baj? Megbüntettek!
- Mennyire? Hátra nyújtja a csekket. Ötvenezer lej állt rajta.
- A piszok ötvenezer forintra büntetett!
- Zolika ez nem forint, hanem lej!
- Ej lej, vagy forint! Az nagy pénz a francba!

Elővettem egy 50.000 lejes bankót és odaadtam Zolinak.
- Itt van Zolikám, fizesd ki a következő faluban a tanácson és ne dühöngj!
- Hát már hogy ne mérgelődnék, így megvágni az embert!
- Zolikám! Ötszáz forint nem a világ!
- Hogy volna ötszáz? … ötvenezer az … az…egy lej az ... a forint százzal számolva… hát az tényleg csak ötszáz forint!? Tééényleg???? Juhúúúúúúúúúj! Tiszta idióta vagyok, én meg itt infarktust kapok potyára…!
Hátrébbról egy ízes férfihang megreccsent:
- Zoli ne szólj egy szót se ezekre, otthon lehet forintban fizetnél ennyit!