Utcai árusok

Talán sehol a világon nincs annyi utcai árus, mint az arab országokban. Egyiptomban feltűnnek a szállodák környékén is, de leggyakoribb előfordulási helyük azoknak az idegenforgalmi látványosságoknak a környékén van, ahová a turisták nagyobb számmal, főleg autóbuszokkal érkeznek.

Egyiptomban ez a kereskedelmi forma nagyon népszerű, az egymással versengő emléktárgy árusító boltok tucatjai úgy próbálnak némi piaci előnyhöz jutni, hogy megbíznak néhány munkanélküli felnőttet, vagy nagyobbacska gyereket azzal, hogy az árukészletükből átadott néhány darabbal próbáljanak szerencsét, próbálják ki a velük született kiváló kereskedői képességüket mozgóárusként. Ha sikerrel járnak, akkor plusz forgalmat jelent a boltosnak és némi bevételt a mozgóárusnak. Több utasom megjegyezte már az évek során, hogy a magyar adóhivatal ellenőrei itt biztosan megzavarodnának, mert erre felé hírből sem ismerik a számlaadást, a nyugtát, a pénztárgépről már nem is beszélve.

A kezdő árusok a markukba fognak pár alabástrom figurát, gránitbetonból kiöntött dísztárgyat, pár tucatnyi festett papiruszt, vagy képeslapokat, leporellókat és a nevezetességekhez igyekvő turisták elé perdülve, útjukat elállva igyekeznek meggyőzni azokat portékájuk nélkülözhetetlenségéről. A szájuk be nem áll, a világ minden nyelvén próbálnak üzletet kötni. A turistákat ez eleinte szórakoztatja, ám a sokadik napon már igazán fárasztó, sőt bosszantó tud lenni. Az idegenvezetőnkkel mindig arra kérjük csoportunk tagjait, hogy legyenek belátóak. Ezeknek a szegény páráknak - miközben ritkán járnak sikerrel – jószerivel ez az egyetlen pénzkereseti forrásuk és biztosan jó pár éhes száj várja otthon a betevő falatot. Legyen tehát mindenki türelmes velük szemben.

Az utcai árusok sokféle trükkel is próbálkoznak. Amikor egy csapat turista közeledik feléjük, nagyon igyekeznek már távolról felmérni, hogy milyen nyelven beszélnek. Ha nem sikerül kideríteniük, akkor elkezdik németül, folytatják angolul, oroszul, olaszul, hátha bejön valamelyik. A rutinosabbja már tud pár szót magyarul is és mivel tényleg szeretik a magyarokat, ha megtudják, hogy magyarok a kliensek, a képük is felderül. Miközben hadarják a többiektől betanult magyar vonatkozású szavakat, hogy „Szerbusz, vizibusz, Friderikusz, Puszkász, szeretlek, magyar barát, olcsón adok vesz piramid fifty pound, neked adom fourty…

Ha egy turista elköveti azt a hibát, hogy jobban megnézi az árus kezében tartott, vagy a nyakába akasztott tálcán lévő portékákat, akkor a jóember ráragad, nem ereszti, elkíséri száz métereken át, úgy, hogy a delikvens lépni se nagyon tud tőle.

Lehet fizetni bármilyen valutával, forinttal, cseh koronával, euróval, dollárral, bármivel.

A legfurmányosabb árusok azok, akik őszinte barátként tekintenek ránk. Sokan művelik ezt, főleg a fiatalabbak. Koreográfiájuk szerint az árus odalép a turistához, köszönti és azt kérdi tőle: Where are you from? (Honnan jöttél?) Erre ki-ki mondja a magáét, mi tudjuk, nekünk azt kell mondanunk, hogy from Hungary, mágári. Magyarok vagyunk. Erre ő elmosolyodik és mély tisztelettel a szemében így szól: Welcome! (Isten hozott!) és kézfogásra nyújtja a kezét. Aztán elsorolja, hogy Budapeszt, Puszkász, Friderikusz, ezüst vonat, meg ő nagy tisztelője a magyaroknak. Ezzel egy időben valamelyik értékesebb portékáját kis meghajlás közben a kezünkbe nyomja és hozzáteszi: Ajándék. Neked adom!

A tapasztalatlan utazó zavarba jön, mert a szegény kisember neki ad ajándékot! Hogyan is fogadhatná el egy idegentől. Mosolyogva visszautasítja, de az árus szelíd erőszakossággal nem hajlandó visszavenni. A tiéd! Ajándék! A legtöbben nem fogadják el az „ajándékot”, ha nincs jobb lehetőség, leteszik a földre és elmennek. De néhányan talán úgy gondolják, hogy a kis árus nyilván nem is szegény gyerek, talán egy olajmilliárdos álruhában szórakozó csemetéje, aki könnyedén megengedheti magának, hogy ajándékot adjon egy neki, a szimpatikus mágár-nak. Megköszöni az ajándékot, zsebre vágja és tétován eloldalog. Az árus is elköszön, távolodik néhány lépést, majd miután a turista is tett pár tétova lépést, utána kiált:

- Hallo, Madam (Mister)! Én adtam neked ajándékot, Te nem adsz nekem?

Ég a bőr a turista képén, sokan rájuk figyelnek, rájön, hogy nem álruhás herceggel áll szemben! Adni kéne valamit, de ugyan mi a fenét adhatna cserébe? A kis legény pedig határozott tekintettel, ellentmondást nem tűrően néz a delikvens szemei közé és várja az ő ajándékát. A sebesen előkotort és felajánlott golyóstoll, kulcstartó, körömvágó, zsebkés nem nyeri el a srác tetszését, értéküket is kevesli. De a turistánál nincs más, a videokameráját, vagy a fényképezőgépét már csak nem adja cserébe azért a kis csecsebecséért. Tanácstalanul tárja szét kezeit, jelzi, hogy nem tud mit adni. A legény azonnal javaslatot tesz a mobiltelefonra. Ezt a turista hevesen tiltakozva nem tartja jó ötletnek. Már szívesen visszaadná a rásózott tárgyat, de akkor meg megsérti a legényt.

Ekkor az árusnak támad mentő ötlete: ha nincs más ajándékozható holmija a turistának, kivételesen nem tekinti sértésnek, üsse kő, ma ilyen napja van, adjon cserébe pénzt, ő azt is elfogadja.

A legtöbben most döbbennek rá, hogy palira vették, szó sincs ajándékról, meg barátságról, egy trükkös adás-vételi kísérlet zajlott csupán.

A felismerés hatására két reakciót figyeltem meg. Van aki nagyot hahotázik, megveregeti az árus vállát, gratulál az ötletes műsorhoz és átad egy nagyobb címletű bankót. Más meg méregbe gurul, ráébred, hogy nincs semmi ingyen, kicsit dühíti, hogy rászedték. Egyszerűen a földre leteszi a kapott holmit és bosszúsan elvonul.

Az árus képén nyoma sincs csalódásnak, felkapja a földről a portékáját és máris újabb ügyfél után néz.