Éjszaka a balkonon

Ma érkeztünk meg Kairóból Hurghadába a tranzitszállásunkra, amely közvetlenül a hurghadai repülőtér mellett van. Elfoglaltuk szobáinkat, elfogyasztottuk vacsoránkat és utána megtekintettük a medence partján az orosz táncosok és táncos lányok színvonalas produkcióját. Megittuk söreinket és a korai kelés tudatában gyors zuhanyzás után idejében nyugovóra tértünk.

Már egy jó órája hánykolódom az ágyon, valami miatt nem jön álom a szememre. Mit csináljak, hogy elaludjak? Olvasok pár oldalt, az biztosan segít. Egy óra is elmúlt már, de az álom messzire elkerül.

Mentő ötletem támad: iszom egy kortyot kedvenc gyomorkeserűmből, majd az elálmosít! De nem... Már a harmadik kortyon is túl vagyok, mégsem alszom.

Talán, ha kimennék a balkonra, itt úgyis nagyon meleg van. A klímát nem kapcsolom be, mert akkor megfázom. Inkább kiülök egy kicsit a balkonra a kényelmes nádfotelbe. Az acél balkonajtó kilincsét lenyomom, de nem nyílik. Zárva van. Kulcslyuk és így kulcs sincs sehol, mivel van ez bezárva?
Hopppá, megvan, csak egy vas kallantyú, ezt csak fel kell emelni és szabad az út! Úgy is van, az ajtó nyílik is, tárva hagyom és nagy levegőt véve kilépek a méretes balkonra. Nagyon kellemes itt az idő! Bámulok, nézelődöm minden felé, aztán leülök a nádszék párnájára. A hatalmas sivatagi reptér sárga világítása mozdulatlanságot láttat, se ember, se gép sehol.

Késő van, hiába no, elmúlt két óra!

Feltámad a szél, a korábbi szellőből pimasz szélörvények homokport kavarnak a magasba, mögöttem a huzat nagy dörrenéssel becsapja a balkonajtót. A kallantyú lecsapódik, kinnrekedtem a balkonon! Kinyitni lehetetlenség, kívülről nincs rajta kilincs. A harmadik emeleten vagyok, az utcán egy lélek se jár. Kéne találni valami segítséget. A mobilom benn az asztalon én meg egy szál gatyában ácsorgok itt az egyre inkább hűlő levegőn.

Múlik az idő, már kezdek fázni. A sivatagban hamar hűl a levegő. A francba!

Negyed négykor halk nevetgélést hallok lentről. Felpattanok, lenézek, két alakot pillantok meg a szálloda alatt. A személyzet tagjai, portások, kimentek beszélgetni.
Szerencsém van!
Lekiáltok, de a szélben nem hallják. Ordítok, ekkor felnéznek és rémülten pislognak felém, mi a fenét akarhatok. Angolul elmondom, hogy kizáródtam, küldjenek segítséget! Az arcuk felderül, intenek, hogy értik, rendben és elsietnek.

Kisvártatva hallom, hogy kopognak a szobám ajtaján. Én az üvegen visszakopogok. Náluk leesik a tantusz, hogy hiába kopognak, hiszen a balkonra vagyok kicsukva. Az ajtót pótkulccsal kinyitják, de a biztonsági lánc, amit mindig beakasztok, megfeszül. Sodronyvágóval átvágják a láncot és kiszabadítanak peches fogságomból. Elnézést kérek a történtekért, de csak legyintenek: mindennapos dolog, a kallantyúk az okai mindennek, nem jó szisztéma. Kérdem miért nem cserélik le egy jobb megoldásra? Vállukat rángatják.

A baksist megköszönik, én meg újból letusolok és felöltözöm, mert egy jó óra múlva indul a buszunk Safagán át Luxorba.