Erdély - 6 napos körutazás
6 NAPOS ERDÉLYI KÖRUTAZÁS - Úti beszámoló
Az erdélyi körutazás autóbusza Kaposvárról, majd Balatonboglárról indul, utasokat felvesz a tó déli partján és Budapesten is. Rövid pihenőkkel tesszük meg az utat az országhatárig. Romániában egy órával előbbre jár az idő, ezért itt átállítjuk óráinkat. A hosszadalmas várakozás és poggyászvizsgálat már rég a múlté, autóbuszunk fürgén maga mögött hagyja az ártánd-i határátkelőt és máris Nagyvárad utcáin gurulunk a belváros felé. Erdélyi idegenvezetőnkkel a Kanonok-sornál van megbeszélve a találkozó. Kolber Tünde pontos most is, mint mindig. Átesünk a bemutatkozáson, majd mindjárt meg is kezdődik a városnézés. A busz leparkol, a pilóták szusszannak egyet, előkerül az otthon készült szendvics, termoszukból a kávé, mi pedig végigsétálunk a Kanonok-sor irgalmatlan hosszú fapadlós árkádjai előtt és besétálunk a szemben lévő gyönyörű barokk templomba, a Szt. László székesegyházba.
A nagyváradi Kanonok sor
Meghallgatjuk a templom hányatott sorsának történetét, hogy az egykori püspöki palotából hogyan lett múzeum, majd hogyan kapta vissza újból az egyház a hatalmas épületet.
A Szent László székesegyház
Fotózunk, videózunk a templomon belül és a templomkertben is. Teszünk a kertben egy rövid sétát, majd visszaszállunk a buszba és elindulunk a belvárosba. A Sas-palota melletti „Pece-parti” parkolóban állunk meg legközelebb. A busz itt marad, mi pedig átballagunk a folyó felett a hídon és először is a föld alatti illemhelyet látogatjuk meg. Innen átsétálunk a pénzváltóhoz és beváltjuk lej-re a költőpénznek szánt forintjainkat. Innen csak pár lépés az Astória, Ady Endre egyik kedvenc törzskávéháza, ahol barátaival egykoron oly sok időt eltöltött. A frissen felújított pompás épülettel átellenben kitölti a tér nagy részét az Állami Színház, az egykori Magyar Színház impozáns épülete, pompás oszlopsorai előtt a parkban Szigligeti Ede mellszobra szerénykedik. Kis sétát teszünk a belváros sétálóutcáján, majd visszatérünk a folyó túlpartjára és végigjárjuk a Sas
A Sas palota
palota fedett, üveges folyosóit. Megcsodáljuk a festett üveg mozaikképen pompázó fekete sasokat, a kávézóban felhörpintünk egy isteni mokkát, aztán visszaszállingózunk az autóbuszunkba és megkeressük első éjszakás szállásunkat, egy nagyváradi panziót, ahol elköltjük vacsoránkat és pihenni térünk.
Másnap reggeli után folytatjuk utunkat Kolozsvár felé. Útközben megállunk a Királyhágó tetején, megcsodáljuk a szép tájat és a meleg délelőttön jól esik egy üveg frissítő, vagy finom sör az éttermek, vagy büfék egyikében. A rövid pihenő után máris sebesen falja buszunk a kilométereket, hamarosan befutunk a „kincses város”-ba, Kolozsvárra. A Szt. Mihály templomnál csak annyi időre áll meg a buszunk, ameddig gyorsan kiszállunk és bevetjük magunkat a gyönyörű gótikus templomba. A belső tér hatalmas méretei, csodaszép oltárai, színpompás szószéke, ősi keresztelő medencéje, fatörzset utánzó szenteltvíz tartói szorgalmas fényképezésre, videózásra ingerlik csoportunk tagjait. A templomtól rövid séta után jutunk a templom melletti téren álló Mátyás szoborcsoporthoz, Fadrusz János
A Mátyás szoborcsoport
remekművéhez. Kényelmes sétát követően Mátyás királyunk szülőházához érünk, ebben az épületben látta meg a későbbi
Hunyadi Mátyás szülőháza
nagyúr a napvilágot. Eztán megkerüljük a hatalmas teret és a túlsó végében elérjük a híres-neves Babes-Bolyai egyetemet. A méltóságteljes épület körül zajlik a diákélet, a tekintélyes méretű kapun folyamatosan özönlenek a diákok és tanárok mindkét irányban. Mire végzünk a városnéző sétánkkal megérkezik az autóbusz is. Jól esik helyet foglalni a hűtött járműben. Mert most amúgy is megint egy hosszabb útszakasz következik, amíg elérünk Marosvásárhelyre. A kora délutáni órákban érjük el a várost, egy kanyar után mindjárt szembe jön magas tornyával a városháza és szomszédja a kultúrpalota. Előbb busszal körbejárjuk a Rózsák terét, megcsodáljuk virágóráját és szebbnél szebb virágokkal zsúfolt ágyásait. Az ortodox templomot megkerülve leparkolunk a Kultúrpalota közelében és Tünde vezetésével megvesszük belépőnket és belépünk a Kultúrpalotába.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota
Vezetőnk megmutatja a gyönyörű koncerttermet, az emeleti tükörtermet, amelynek ablakait festett üvegmozaikok díszítik, a próbatermeket, aztán elálmélkodunk a földszinti csarnok falainak és mennyezetének szép díszítésén.
A Kultúrpalota előcsarnoka
Szabad időt kapunk, akinek kedve úgy hozza körülnéz a boltokban, a szomjasabbja letelepszik valamelyik sörkertben.
Utunk Szovátán és Székelyudvarhelyen keresztül vezet Szentegyházára, Balatonboglár és Balatonlelle testvérvárosába. A szín magyar lakosságú kisváros a Madarasi Hargita lábánál fekszik 800 méter magasan, levegője vetekszik az Alpokéval. Itt a legrosszabb alvót is úgy kell reggel kirángatni az ágyból.
Szállásunk eleinte magánházaknál volt megoldva a helyi könyvtárosnak, Szabó Klárinak köszönhetően, de már vagy 5 éve az átépítéssel kialakított, igényes kivitelű Szépasszony panzióban van. Névadója, a ház asszonya, Irénke, a férjével Vincével és lányukkal Bettivel a kapuban várják amíg a csoport lekászálódik a buszról. A társaság megkönnyebbülve keresi fel a ragyogó tiszta mellékhelyiségeket, kézmosás után helyet foglalunk a nagyon hangulatos étterem asztalainál, ahol már megterítettek
Szálláshelyünk
számunkra. Székely népviseletbe öltözött lányok fürge léptekkel kihordják a levesestálakat – a levest Erdélyben csorbának hívják – és az italokat, amiket ki-ki magának rendelt. Akinek ízlik és kívánja másodszor is meríthet az ízletes levesből, ha kell a házigazda újabb tállal tesz az asztalra. A második fogás után kiosztásra kerülnek a szobák, amelyek a ház emeletén és a kétszintes melléképületben találhatók. Minden szoba saját wc-vel, zuhanyzóval és színes tv-vel van felszerelve, amelyeken a legtöbb magyar nyelvű csatorna is fogható a városi kábeltévé jóvoltából.
A fárasztó nap után a csoport - miután elfogyasztotta italát - gyors tusolás után elteszi magát másnapra.
Harmadik napunkon már kora reggel hét ágra süt a nap, az ég ragyogó kék, felhő sehol az égen. Szép időnk lesz! Reggelire 3-3 pár virslit kapunk, hozzá mustár, fehér kenyér, tea. Most se hiányzik az asztalokról a csupor házi szilva- és áfonyalekvár sem.
Reggeli után buszunk visszafelé indul, arra, amerről idejövet jöttünk, majd a Sóvidékre érve megállunk programunk első helyszínénél, a parajdi sóbányánál. A pénztárnál megváltjuk jegyeinket és átszállunk a bánya jellegzetes zöld buszába. Ezzel utazunk néhány száz métert befelé és enyhén lefelé a só hegy gyomrába. A parajdi só tömb a világ egyik legnagyobb összefüggő só készlete, vastagsága eléri a 3 km-t.
A sóba vágott alagutakban autóbuszok és teherautók közlekednek. A buszunk a végállomásnál megáll, mi leszállunk. A jegyeink ellenőrzése után a 134 falépcsőn elindulunk a mélybe, az egymás felett 6 szinten lévő kitermelési munkahelyek közül fentről a másodikba. Ebben már nem végeznek só fejtést, a hatalmas barlangrendszert átadták a gyógyászatnak, illetve a turizmusnak.
A látogatható bánya alapterülete vagy 10 futballpályányi. Pihenőpadokkal, hintákkal, játszóterekkel, pingpongasztalokkal, büfékkel és illemhelyekkel, kiállításokkal van berendezve, sőt még egy templomot is kialakítottak benne.
A parajdi sóbánya egyik terme
Bejárjuk az egész barlangrendszert, amelynek só padozata olyan fényesre csiszolódott a rengeteg látogató cipőitől, mintha jégből lenne, ezért az első lépéseket mindenki óvatosan teszi meg, mert az az érzésünk, hogy el fogunk csúszni rajta. Persze ez nem így van, a só nem csúszik.
A látogatás végén egy másik fa lépcsősoron kapaszkodunk fel a buszhoz, amely folyamatosan forog, hozza és viszi a látogatókat.
Parajdról Szovátára buszozunk, a másfél évszázados gyönyörű épületek, szállodák sora között érjük el a Medve tavat. Nevét onnan kapta, hogy a magasból állítólag egy kiterített medvebőrre hasonlít az alakja. A tó vize olyan sós, akár a tengeré, mert
A Medve tó Szovátán
Szováta is a Sóvidéken fekszik. Úgy alakult ki, hogy a 19. században egy éjjel beomlott a helyén létezett kaszáló az alatta a víz által kimosott üregbe és az erre folyó patakok vize feltöltötte az üreget. A kialakult tó vize nagyon kellemes, igen jól felveszi és megtartja a Nap sugározta meleget, ezért jelentős fürdőélet alakult ki a Medve tavon és a közelében található többi kisebb-nagyobb tavakon. Körbesétáljuk a tavat, amelyet kellemes, sok paddal ellátott árnyas sétány vesz körül. A séta után szabad időt kap a társaság, jut idő nézelődésre, fagylalt, sör, üdítő, vagy egy szendvics elfogyasztására is.
Szováta után Korond a következő megálló. Elképesztő a település, gyakorlatilag minden szép ház előtt felépítették tulajdonosaik a boltjaikat és legyen bár munkanap, vagy ünnepnap, nyitva vannak kora reggeltől késő estig. A választék hatalmas, a cserepektől, tányérokon át fafaragásokon és csergéken át bőrkabátokig, bográcstól szőtteseken át
Korond - a kereskedőközség egy kis részlete
káposztasavanyító fazékig ezerféle holmit árulnak minden portán. A csoport másfél- két órányi szabadideje soha nem bizonyul elégnek, mindig vannak, akik még szerettek volna vásárolni valamit. De vígasztaljuk őket, lesz még lehetőség a Békás-szorosban is, azt is benépesítették a korondiak fabódéikkal.
Korond után Farkaslakára, majd onnan a közeli Szejkére utazunk. Az előbbinél Tamási Áron sírját látogatjuk meg, az utóbbinál Orbán Balázsét, a sírhoz felvezető 14 székely kapun át.
a székelykapuk sora Orbán Balázs sírjához felvezet
Mai kirándulásunk utolsó állomása a legmagyarabb erdélyi város, Székelyudvarhely. A Küküllő szálló mellett szállunk ki a buszból, amely innen előregurul a „Patkó”-hoz és ott várja be érkezésünket. Először megtekintjük a Millenium évében a szálloda előtt a téren kialakított nemzeti mellszoborparkot, amely nemzetünk nagyjainak állít emléket. A belváros nevezetességeinek megtekintése után beülünk buszunkba és hazaindulunk kedves panziónkba. De útközben még megállunk néhány fotó erejéig Máréfalván, ez a falu büszkélkedik székelyföld legtöbb és legszebb székely kapujával. Még a központban lévő városháza falát is a székely kapukat alkotó elemek darabjaival dekorálták ki, hogy a látogató megtudja milyen elemek is alkotják ezeket a szépséges fakapukat.
Vacsorára érünk a Szépasszonyhoz, a terített asztalok a megbeszélt időre elkészültek és hívogatóan várják csoportunk farkaséhes tagjait. A mai vacsora húsleves metélttel és disznótoros párolt lila káposztával, sós pityókával (krumplival). Egy-két pohár sört megiszunk utána, még jobban esik az alvás a jó vacsora után.
A negyedik napon korábban kelünk, mert nagy utat járunk be Erdélyben, csaknem a történelmi országhatárig buszozunk at a Nagyhagymáson, a Békás szoros a végcél.
Reggelire bőséges hidegtálat kapunk, szalámi, kolbász, sajt, főtt tojás, zöldpaprika, paradicsom, hozzá foszlós fehér kenyér és tea. Az elmaradhatatlan lekvárt és a vajat nem is említjük, az minden asztalon megtalálható.
Miután legurult buszunk a Hargita vadregényes, kanyargós útjairól, Csíkszeredát elérve, most balra, északnak kanyarodunk és kicsiny falvakon keresztül hamarosan elérünk a két nyárfa árnyékában meghúzódó emlékmű, a madéfalvi veszedelemként elhíresült népirtás, az osztrák hadsereg által lemészárolt 200 székely vértanú emlékére emelt kompozíció parkolójához. Tünde előadásában meghallgatjuk a szörnyű brutalitással véghezvitt gaztett igaz történetét, majd továbbutazunk Gyergyószentmiklóson át Szárhegy felé. Szárhegyen élt egykoron a Lázár família, az ő kastélyukat tekintjük meg kívülről, majd
A Lázár kastély Szárhegyen
belülről is. A csaknem teljesen elpusztult épületek egy részét már nagyon szépen rendbe hozták, úgy hírlik, hogy EU-s pénzekből szándékoznak folytatni a munkálatokat. A kastélyépület lovagtermét korabeli bútorokkal rendezték be, a bástya tetejéről pazar kilátás nyílik a környező tájra, benne a kis falura, Szárhegyre.
Szárhegyről a buszunk újfent Gyergyószentmiklósnak veszi az irányt, keresztül is megyünk rajta és a hegyekbe emelkedő úton, fenyvesekben kanyargó szerpentin végén elérjük a Pongrác-tetőt, amely egyben a hágó legmagasabb pontja a maga 1300 m. körüli tengerszint feletti magasságával.
Kilátás a Pongrác tetőről a gyergyói medencébe
Itt rövid pihenőt tartunk, fotózzuk és videózzuk a festőien szép tájat, a gyergyói medencét.
Buszunk innen folyamatosan lejtmenetben halad, jó pár kilométert megtéve érjük el a Gyilkos tavat. A tavat az a békás patak táplálja, amely évmilliók alatt magát a békás szorost is kivájta a hegyből és amellyel később és jóval lejjebb majd még sokáig együtt fogunk haladni busszal is és a szorosban gyalogszerrel is.
A gyilkos tó egy földrengést követő földcsuszamlással keletkezett, a hegyoldalról a völgybe a fenyves erdővel együtt leszánkázott talaj eltorlaszolta a patak medrét, a víz nem tudott elfolyni, így feltorlódott. Az elöntött völgyben álló fenyők körül a víz egyre csak emelkedett, majd végül ismét utat talált magának és folytatta sokmillió éves útját a hegyből kivájt medrében. A tóban rekedt fák törzsének elkorhadt csonkja ma is százszámra mered ki a vízből, szokatlan, nagyon bizarr látvány a gyönyörű környezetben.
A Gyilkos tó
Gurulunk tovább mai utunk végcélja, a Békás-szoros felé. Maga a szoros hivatalosan az alagutaknál kezdődik, a 11 évig épült mintegy 110 m. hosszú vasbeton alagúttól balra látszik az eredeti, a csupasz sziklákból kivágott régi, életveszélyes is, amelyet pár éve az új megépültével kivontak a forgalomból és lezártak
Az új alagúton áthaladunk és egy hihetetlen katlanba érünk, amelynek déli falába vágva kanyarog a mélybe a szűk szerpentin. A szembejövő forgalmat a leereszkedők előzékenyen segítik, mert ha itt egy autó megállásra kényszerül, az utána nagyon nehezen tud újra elindulni. A szerpentin alján kiszélesedik az út, szélén megállásra és kiszállásra alkalmas bőséges térség van. Itt leszállunk a járműről, amely itt hagy bennünket és előregurul a kb. másfél kilométerre lévő parkolóig és büféig, ahol megfordul és bevárja a csoportot.
Ahol most állunk, azt a nép a Pokol Tornácának keresztelte el. Az út mellett 3-6 méteres mélységben harsogva rohanó lármás Békás patakot kísérjük, amely hol jobbról, hol balról halad az út szélén. A táj elképesztő, mert a szűk kanyont szegélyező függőleges sziklafalak több száz méter magasba nyúlnak, sok helyen visszahajlanak az út fölé. Az embernek az az érzése, hogy mindjárt ránk omlik az egész. Szép lassan ballagunk, nézelődünk, fényképezünk a lejtős úton, amely néhol lankásabbra vált, majd újból erőteljesebben bukik a mélybe. Aztán egy kanyar után előbukkannak a sziklafalak tövébe épített fabódék, az ide kitelepült korondi kereskedők apró boltjai. Itt is árulnak az égvilágon mindent, akár csak Korondon.
A táj nagyon változatos, a szűk kanyon egy helyen jobbra egészen tágas lesz, több irányból is ide futnak apró erek, patakok és itt az ő vizük is a Békásba olvad. Máris elértük a Pokol Torkát. Itt a legszűkebb a kanyon, a háború előtt erre csak gyalog lehetett eljárni és úgy se lehetett egyszerű a produkció. Aztán a növekvő járműforgalom, meg a nagy kerülő levágásának igénye miatt az egész kanyon hosszában helyet csináltak a kétsávos útnak. Mivel másfelé nem lehetett, hát a sziklák felé terjeszkedtek. Bányász módszerekkel: robbantással, meg kézi kőfejtéssel. Azóta az aszfaltúton már a legnagyobb emeletes buszok és a kamionok is elférnek. Még ha szűken is.
A Pokol Torka
A szoros telis tele van látnivalókkal, zuhatagokkal, sziklafalból előbukkanó kristályvizű búvópatakokkal, mohafalakkal, zúgókkal, valamikor a mélybe zuhant irdatlan méretű ketté vált sziklatömbökkel. Csodálatos mesevilág!
A kanyon végén hűségesen vár bennünket buszunk és a két pilóta. A büfénél iszunk egy jó hideg világos, vagy barna sört, jól esik, mert bár a szorosban némileg hűvösebbnek kéne lenni, nagyon meleg van.
Hazafelé Csíkszeredán két óra szabadidőt kap a csoport a sétáló utca környékén vásárlásra. Utána igyekszünk Szentegyházára, mert éhes a társaság, jól fog esni a vacsora.
Jól tette, aki alaposan kialudta magát, mert az ötödik nap programja idén is, mint minden évben meglehetősen fárasztónak ígérkezik. A többi naphoz képest mára későbbre kértük a reggelit, hogy mindenki kipihenhesse a tegnapi hosszú út fáradalmait. A reggeli előtt vannak, akik kávét, kapuccsinót kérnek a bárpultnál, a férfiak bedobnak valami étvágygerjesztőt. Erdélyi köményes, vagy áfonya likőrt, de van, aki a hazai gyomorkeserűkből rendel itt is.
Ma reggelire sült szalonnás, kolbászos tojásrántotta, erdélyi házi dzsem, isteni fehér kenyér és kancsókból tea a menü. A felszolgálók jó étvágyat kívánnak és később is folyvást kérdezgetik: kér-e még valaki valamit? De senki nem kér repetát, mert a normál porciót is alig tudjuk legyűrni. Legfeljebb egy-egy kosár kenyeret, vagy egy kancsó teát kérnek, ha elfogyott.
Reggelihez már mindenki a legkényelmesebb cipőjében érkezett, reggeli után abban száll a buszra: szükség is lesz a jó cipőkre, mert ma alaposan megdolgoztatjuk lábainkat. Csíkszereda 30 kilométerre van Szentegyházától, kacskaringós hegyi utak után folyamatosan lefelé haladunk a völgyben felvő város felé. Csíkszeredát minden irányból hegyek kerítik be, nem véletlen, hogy ez a város Románia egyik leghidegebb települése.
Csíkszeredára érve elhaladunk az ünnepnap miatt zárva lévő Csíki sörgyár előtt, majd a forgalomirányító rendőrök terelésére hagyatkozva eljutunk egy, a buszunknak is alkalmas alkalmi parkolóhelyre. A búcsú idején a város úgyszólván minden tenyérnyi helyét parkolónak jelölik ki. A buszt néhány órára magára hagyjuk és szép kényelmesen elindulunk a Somlyóra vezető utak egyikén. Ahogy közeledünk, úgy sokasodik a tömeg, se vége, se hossza hömpölyög a sok ember szüntelenül és
Csíksomlyó főutcáján hömpölyög a tömeg a kegytemplom felé
órákon át. Minden évben 3 - 600 000 ember kerekedik fel Romániából, Magyarországról, az elcsatolt területekről, de a világ minden tájáról gyülekeznek a magyarok.
A csíksomlyói búcsú a magyarság igazi világtalálkozója!
Távoli falvakból a régi szokás szerint 6-7 éjjel-nappal gyalogolva érkeznek a "keresztalják". Így hívják a falu papja vezette
A "keresztalja". A székely falvak zarándokai gyalog érkeznek
községi zarándokló gyülekezetet. Ifjak és idősek együtt menetelnek, elől páran a templom díszes zászlajaival, ereklyével, mögöttük lépdelnek a többiek, leghátul a szekereken öregek és betegek ülnek, meg akik szusszannának egy picit.
Sok keresztalja saját zenekarral érkezik, útközben zsoltárokat énekelnek. A mellettük elhaladó autósok, kirándulókkal zsúfolt buszok rájuk villogtatnak, ők meg visszaintegetnek. Nagyon szívmelengető, békés a hangulat. A kegytemplomhoz vezető hosszú utca teljes szélességében hömpölyög a tömeg. Két oldalt búcsús árusok kínálnak szentképet, Máriát a gyermek Jézussal, összecsukható kisszéket, szalmából font góbé kalapot, tükröt, bicskát, epret, virslit, vizet, sört, üdítőt, vattacukrot, szóval mindent, amit amúgy a búcsúkban árulni szokás.
A rövidebb-hosszabb gyaloglás után a csoportok a tömeggel a kegytemplomhoz érnek, vezetőjük előreszalad a hangosbemondót kezelőkhöz és leadja, kik érkeznek és a világ mely tájáról. Addigra már előkerülnek a lakóhely nevét viselő nyeles transzparensek, táblák is. A nagyon messziről, vagy egzotikus országból érkezőket mindig nagy taps köszönti.
Mi is célhoz értünk, Tünde jóvoltából kis csapatunkat is köszönti a hangosbemondó.
A kegytemplomba bejutni ilyenkor szinte egy a lehetetlennel. Odabenn folyamatosan miséznek, a rendfenntartó szerzetesek csak a padok tetején közlekedve tudnak ide-oda eljutni.
A templom közelében álló modern, pár éve épült vizesblokknak hatalmas a sikere, a rendkívül nagy szükségre tekintettel a férfivécéket is a hölggyel veszik birtokukba, a férfiak csak a piszoárokat használják. Erre az alkalomra a hatalmas férfivizeldében több a nő, mint a férfi, de ez láthatóan senkit nem zavar.
Jó időbe telik, mire mindenki könnyít szükségletein, utána, amint egybegyűlik a társaság, elindulunk tovább fel a kaptató ösvényeken a felső völgyhajlatba, ahol nagyvárosnyi tömeg gyülekezik és várja a déli szentmise kezdetét, amelyet számos
Végeláthatatlan sorokban özönlik a nép minden irányból a felső völgybe az ünnepi istentisztelethez
ország televíziója élőben közvetít. Perzselően süt a nap, nagyon szúrnak sugarai, ez a tapasztalatok szerint nem sok jóval bíztat: ebből zuhé lesz, mégpedig hamarosan. Egyelőre azonban még nyoma sincs felhőnek az égen, a nagy meleg elől a völgy szélén az erdőbe húzódunk pár ezren és a hűs avaron foglalunk helyet. A szentmise elkezdődik, én pedig megkeresem Tündét és megkérem, hogy értesítse a társaságot, fél órán belül indulnunk kell lefelé, mert idén is el fogja kapni a híveket az égi áldás.
Még kattintok pár fotót, készítek pár percnyi videót, aztán el is indulok a meredek füves lejtőn visszafelé. Ha leesik az eső sár is lesz, a fű csúszni fog, a lefelé sietők egy része mindig nadrágféken ér le a völgybe.
Csoportunk kényelmesen ballag szemben az egyre még tóduló vég nélküli tömeggel és mikor úgy félúthoz érünk, baljós sötét gomolyfelhők kezdenek előbújni az ég kék palástjából. Sietősre vesszük lépteinket és éppen elérünk egy meglehetősen zsúfolt bisztrót, ahol pont távozni készül a fedett teraszról egy nagyobb társaság. Elfoglaljuk helyüket és sört rendelünk. Még nem esik, de a fokozódó fülledtségben egyre jobban verejtékezünk, jól esik a hideg serital!
Óriási égzengés közepette lecsap a zivatar, ám a tömeg nagy része cseppet sem zavartatja magát, láthatóan élvezik a hősítő zuhanyt, ballagnak tovább felfelé az úton. Mi a sárga műanyagtető alól jókedvűen szemléljük a kialakuló tócsákban buborékot fújó kövér esőcseppek játékát, beszélgetünk és közben kortyolgatjuk hűs italunkat.
A zivatar amilyen gyorsan jön, úgy el is áll, fél óra múlva már újra süt a nap. Fizetünk és visszaballagunk a buszunkhoz.
Csíksomlyóról Csíkszeredára megyünk, a Mikó várat tekintjük meg. A példásan felújított és karbantartott négyszögletes várban
A csíkszeredai Mikó vár egyik szeglete
kapott helyet a Csíki Székely Múzeum. Az egyik évben a várkastély egyik szárnyában pár hétig megtekinthető volt a Magyarországot is bejárt híres Munkácsy kiállítás.
A várból a szomszédos parkolóban horgonyzó autóbuszunkhoz sétálunk, a következő, egyben mai utolsó úti célunk a Szent Anna tó felé vesszük az irányt.
A Csíky medencéből délre halad utunk Brassó felé, áthaladunk az egykor szebb napokat látott Tusnád fürdőn is és egyórai buszozás után, rendkívül kanyargós úton el is érjük a tavat. A tóparttól pár tíz méterre az aszfaltozott parkolóban kiszállunk és leballagunk a vízhez. A látvány, amely szemünk elé tárul, csodálatos! Tünde itt is elmondja a tudnivalókat, a tó keletkezéséről
A Szent Anna tó
szóló legendákat, majd körbesétáljunk a szépséges tavat. Útközben megállunk a pici Szt. Anna kápolnánál is, ahol Anna napon egyházi búcsút tartanak a hívek.
Most, hogy alaposan teleszívtuk tüdőnket az isteni jó levegővel és fenyves-illattal, beülünk a buszba és továbbhallgatjuk Tünde ismertetőjét.
Szentegyházára vacsorára érünk, az asztalnál kapjuk a hírt, hogy a szentegyházi 140 tagú Gyermekfilharmónia, amelyet a székelyudvarhelyi híres polihisztor családból származó Haáz Sándor zenetanár, karnagy, utazásszervező, turizmus-intéző, múzeumszálló kitaláló, építő és üzemeltető mindenes, a pótolhatatlan lokálpatrióta alapította és azóta is tanít és vezet. A mindennapi munkájában lelkes egykori tanítványai segítik, egyedül nem tudna már megbirkózni a szerteágazó feladatokkal.
Vacsora után szobáinkban rendbe szedjük magunkat és átsétálunk a panziótól 150 méterre lévő Művelődési Házba, amelynek emeletén és tetőterében működik a Múzeumszálló és tanul, gyakorol, próbál a Gyermekfilharmónia társulata.
A színházterem zsúfolásig megtelt, a falak mellett 5-6 sorban állnak, szoronganak, akiknek nem jutott ülőhely a földszinten, vagy fenn a karzaton. A zenekar tagjai már a színpad előtti székeiken ülnek, de a színpad még üres. Jellegzetes, széles mosolyával arcán, magas szálfa termetével a nézőtér elé lépdel Haáz Sándor. A közönség felé fordulva az elfogódottság legcsekélyebb jele nélkül páratlanul ízesen, de röviden elmeséli a társulat majd 30 esztendős történetét és kéri, hogy fogadják szeretettel műsorukat, amit a búcsúra idelátogató magyarok tiszteletére adnak.
Nagy taps köszönti Sándor bevezetőjét, ő a zenekar felé fordul és a lányok-fiúk Kossuth nótákat kezdenek játszani. A zene ütemére a színpad függönye mögül kétoldalt elkezdik az énekkar tagjai a bevonulást. Először az elöl álló sor jön, majd még négy sorban egymás mögött és fölött egyensúlyoznak a gyerkőcök és igyekeznek kijelölt helyükre jutni a rögtönzött pódiumon.
A magyar himnusszal kezdenek.
A nézőtér is feláll és velük énekel. Ezután székely, magyar, török, román, angol, német, szlovák népdalok következnek, majd a zeneirodalom legkülönfélébb ékkövei szólalnak meg, a vége felé az újévi bécsi koncertek hangulatát idézve még a Radetzky induló is. Aztán ismét Kossuth nóták csokrát adják át, utolsó darabja a Fel-fel vitézek a csatára. A refrénkor a székely népviseletbe öltözött gyerekek az ütemes zenére felemelik a kezükben szorongatott hurkapálcára ragasztott zászlóikat és az ütemre lóbálva intenek búcsút a produkciójukat dübörgő tapssal jutalmazó nézőknek.
A 140 tagú szentegyházi Gyermekfilharmóniát Haáz Sándor karnagy dirigálja
Mikor elül a taps, legutoljára a Székely himnuszt adják elő. Az egész terem együtt énekel a gyerekekkel.
A hatodik az utolsó nap, ma korán kelünk, mert hosszú az út hazáig és közben ma még sok mindent meg fogunk látogatni. Reggeli előtt a csomagokat bepakoljuk a buszba és leadjuk a szobáink kulcsait. A kapuig kikísérnek bennünket kedves vendéglátóink, jó érzésekkel integet vissza a csoport a távolodó busz ablakaiból.
Székelyudverhelyen és Székelykeresztúron keresztül először Fehéregyházára robogunk. Fehéregyháza határában van a ma is működő, nevezetes Ispán kút, amelynél sebesült Petőfink megpihent. Tiszteletünket tesszük a segesvári csataként ismert 1848-as szabadságharci ütközet csataterének közelében a tömegsírnál az utókor által emelt emlékműnél, az itt található Petőfi emlékmúzeumban és az ápolt emlékparkban, ahol Petőfi egy jól sikerült életnagyságú szobra is felállításra került.
Petőfi szobra a fehéregyházi emlékparkban
Továbbutazunk Segesvárra. Ez a nap egyébként a várak napja, ma hármat is meglátogatunk belőlük. A segesvári várat a városban élt szászok emelték évszázadokkal korábban azzal a szándékkal, hogy vagyonukat és családjaikat a várfalak megvédjék a folyamatos török támadások ellen. Mi a vár óratornyát látogatjuk meg. Minden szintjén helytörténeti kiállítás van berendezve azokban a termekben, ahol valamikor a város tanácsa székelt. A legfelső szinten üvegablakok mögött csodálhatjuk meg a sok évszázad óta szüntelenül működő toronyóra szerkezetét. E fölötti szinten egy körfolyosó fut a torony tetején, lélegzetelállító látványt nyújt a városra és környékére.
A segesvári vár óratornya múzeum
Segesvárról a közeli Berethalomra visz az utunk, itt egy csodaszép ódon erődtemplomot látogatunk meg. Ez az építmény is az itt élt szászok építőmesterségbeli tudását dicséri, jó öt évszázada dacolnak felai az idővel.
A szászok már csak nagyon kis létszámban élnek Erdélyben, Ciausescu kondukátor az utolsó éveiben tízezrével adta el őket Németországnak. Engedélyezte kivándorlásukat, de Németországnak minden befogadott ember után nagy összeget kellet fizetnie márkában a román diktátornak. A dolgos, művelt szászok üresen maradt házait, birtokait más vidékekről románokkal népesítették be, a kisebb falvak üresen maradt házait cigányok vették birtokukba és az egykor szép, gondozott, magas kőkerítéssel kerített porták rohamos lepusztulásnak indultak, földjeiket felverte a gaz.
Berethalomról Meggyesen keresztül dél tájban megérkezünk Vajdahunyadra. A Hunyadiak egykori vára az elmúlt évszázadokban nagyon lepusztult, de az elmúlt 10 évben az állam elkezdte a felújítását. A hatalmas várkastély vastag kőfalai
Vajdahunyad vára
dacoltak az idővel, a tetőzete ellenben tönkrement, ezt újították fel pár évvel ezelőtt. Belső hangulatos termeit korabeli bútorokkal rendezték be és folyik a további felújítás. Meg is van az eredménye, rengeteg egyéni és csoportos látogató érkezik a várba bel- és külföldről egyaránt.
A Vajdahunyad vára egyik terme
Hat napos túránk legutolsó látnivalója Déva vára. Pár évvel ezelőtt csupán egy órai nagyon fárasztó túrázás során lehetett a várhoz feljutni. Pár éve azonban építettek egy alumínium síneken kötélvontatással suhanó csupa üveg kabinú siklót, amely az alsó indító állomás és a magasban lévő vár között az utat alig több, mint 2 perc alatt járja meg. A várból szép időben páratlan a kilátás. Magából az egykori várból mára már csak romos falak maradtak, de itt is elkezdték a rekonstrukciós munkát. Románia fejleszteni akarja turizmusát, ahhoz pedig látnivalókra van szükség. A ma embere számára óriási élmény egy jó állapotban lévő berendezett középkori várban körbejárni, a szép várak egész Európában hatalmas turisztikai forgalmat bonyolítanak le. Egyszer talán még mi is ráébredünk, hogy érdemes rekonstruálni a legfontosabb várainkat, hogy tudjunk mit mutatni, programot adni turistáinknak.
Déva vára
Déván a várból lejövet a büfénél elköltjük megmaradt lejeinket, a csoki, üdítő, sör elfogyasztása után Tündétől elköszönünk, őt a vonatja innen, Déváról viszi haza Borszékre. Aztán pilótáink a lovak közé csapnak és hazafelé vesszük az irányt. Utasaink Budapesten, és a Balatonnál sorra leszállnak ott, ahol felszálltak. Végül már csak a pilóták maradnak, meg szerénységem.
Bár ez már a harmincvalahányadik utunk volt, én már alig várom a következőt.
Nem is csoda! Erdély gyönyörű, a székelyek csudás emberek, egyszóval Erdélyt nem lehet megunni…
Vadász Gábor ügyvezető